Zsinati Ifjúsági Iroda - Tevékenységünk
Az Iroda feladatainak áttekintése
Az Iroda munkáját a következőkben foglalhatjuk össze: az Ifjúsági Tanácsadó Testület iránymutatása alapján és a Zsinati Missziói Bizottság által jóváhagyott és meghatározott módon összefogja, összehangolja és képviseli a Magyarországi Református Egyházban (MRE) folyó ifjúsági munkát. Ennek megfelelően feladatai röviden a következők:
Kapcsolattartás, hálózatépítés az MRE-n belül: A „belső” kapcsolattartás partnerei a következők: egyesületek; egyetemi gyülekezetek; egyházkerületi és -megyei előadók, bizottságok; országos és helyi rendezvényeket szervező lelkészek és egyháztagok; zsinati elnökség, püspökök, esperesek; zsinati bizottságok, szakértők.
Információs bázis és hálózat kialakítása: Információk összegyűjtése az ifjúsági szervezetek és gyülekezetek működéséről, programjaikról, és ezek hozzáférhetővé tétele. Ennek eleinte országos éves programfüzetek kiadásával, napjainkban elektronikus adatbázis létrehozásával, honlapunk folyamatos fejlesztésével, elektronikus hírlevél küldésével és számos levelezőlista üzemeltetésével kívánunk eleget tenni. Ez teszi lehetővé az egyházon belüli információáramlás megteremtését és fenntartását egyházkerületek, egyházmegyék, ifjúsági szervezetek, regionális irodák, egyetemi lelkészségek és egyre inkább helyi, azaz gyülekezeti ifjúsági közösségek között.
Egyházon belüli kapcsolatok létrehozása és ápolása: A fenti munkában is elengedhetetlen a személyes kapcsolattartás. Éppen ezért az Iroda magyarországi és határontúli, illetve nemzetközi egyházi és civil fórumokon képviselteti magát, építi partneri kapcsolatait. Ide tartozik az egyházmegyei, egyházkerületi ifjúsági találkozókon való segítő részvétel. Ezeken az alkalmakon is felhívjuk a figyelmet az országos és helyi pályázatokra, amelyben a testvéregyházakkal közösen megvalósított pályázatfigyelés is segítségünkre van. Szükség van azonban a pályázási kedv és képesség növelésére is. E tekintetben együttműködünk a kormányzati pályázati rendszer képviselőivel.
Partnertalálkozók, ifjúsági fórumok: A személyes eszmecsere megvalósításának és a bevonás jegyében évek óta országos partnertalálkozókat és tematikus, konkrét célok megvalósítására (vezetőképzés, pályázati tanácsadás, Csillagpont találkozó stb.) összehívott ifjúsági fórumokat szervezünk. Évente 2-3 ilyen alkalmat tartunk párhuzamosan területi vagy szakmai megbeszéléseinkkel.
Missziói Bizottság, egyházi vezetés: Az ifjúsági munka fontosságát a Zsinati Missziói Bizottság munkájának segítésével, döntéseinek konkrét megvalósításával, valamint egyházunk vezetésének meggyőzésével kívánjuk elmélyíteni.
Belső, egyházi pályázatok gondozása: Az előzőeknek köszönhetően 2005-ben harmadik alkalommal nyílt lehetőségünk arra, hogy missziói és ifjúsági pályázati alap is segítse gyülekezeteink, egyesületeink munkáját, s bár 2006-2007-ben ez a lehetőség megszűnt, bízunk abban, hogy a jövőben ismét megnyílhat ez a forrás a református ifjúsági munka számára.
Konferenciaprogramok koordinálása és segítése: Az MRE ifjúsági missziójának (hasonlóan egyéb szervezetek és egyesületek életéhez) alapvető eszköze táborok és konferenciák szervezése. Az Iroda javaslata alapján ezek közül az MRE Elnöksége meghatározza az országos, kiemelten kezelt és támogatott konferenciák listáját. Ezeknek az országos református konferenciáknak (Családos Konferencia, Lelkészek és gyülekezeti munkások pihenőhete, Presbiteri Konferencia, Értelmiségi Konferencia, Konfirmandus (12-14 évesek) Tábor, Ifjúsági Tábor (14 évtől), Egyetemista Konferencia, Talentum Tehetséggondozó Tábor, Sporttábor) a segítése és koordinálása részint az Iroda feladata.
Szakmai körök létrehozása: Küldetésünkkel összhangban arra törekszünk, hogy az Iroda felelősségébe tartozó szakmai kérdések megvitatásába fiatal református szakértőket vonjunk be. Így tartjuk a kapcsolatot jogi, gazdasági, drogügyi, ifjúságpolitikai, zenei és további szakemberekkel. Az önkéntes segítők bevonása a testvéregyházakkal való együttműködésünknek is fontos eleme.
Kapcsolattartás a határon túli magyar református ifjúsági szervezetekkel: Kiemelt célunk az, hogy az Iroda ne csak országosan, hanem Kárpát-medencei viszonylatban is segíthesse a magyar református egyházak ifjúsági életét. Ez az összefogás 2004-ben a Kárpát-medencei Református Generális Konvent Ifjúsági Bizottságának, valójában egy testvéri, baráti, de rendszeres és tematikus együttműködési fórumban realizálódott. Ennek a fórumnak a koordinálását, a hálózatépítést, információáramlást is az Iroda végzi. Kapcsolatunk kiterjed egyházi referensekre, egyesületekre (IKE, KRISZ, FIRESZ, RKIE) és a Magyar Ifjúsági Konferenciára (MIK) is.
Kiemelt országos projektek, célok az MRE szolgálatában
Országos találkozók koordinálása: Az Iroda feladata a Csillagpont Országos és Regionális Ifjúsági Találkozók szervezésének és lebonyolításának koordinálása. Ez a régóta tervezett, 2003-ban útjára bocsátott folyamat az Iroda alapfunkciójának betöltését, küldetését „mozgalomként” segíti. Lényege a bevonás, munkamegosztás, amely a minőségi, sokszínű és hálózatépítést, kapcsolattartást, egyházunk ifjúsági szolgálatának „szövetesedését” eredményező megvalósítás biztosítéka.
A Csillagpont először 2003-ban, Bodajkon került megrendezésre országos szinten kb. 1300 résztvevővel. 2004-ben 5 régióban regionális Csillagpontok voltak, amelyeken a résztvevők száma 500 és 1000 fő között mozgott. A rendezvények helyszínei a következők voltak: Észak-Magyarországon Miskolc, Közép-Magyarországon Budapest, Dél-Alföldön Szeged, Kelet-Magyarországon Kisvárda, és Észak-Alföldön Debrecen. A következő országos találkozásokra 2005-ben Debrecenben 2000, 2007-ben Sárospatakon 2300 fő részvételével került sor.
Református Ifjúsági Vezetőképzés: Ugyancsak sokéves előkészítés, szakmai partnerek bevonása után indítottuk útjára országos képzésünket, amely kiegészítése egyházunkban meglévő képzési formáknak. Az átfogó, 120 órássá bővülő képzésben mintegy 30 tanárral, szakértővel dolgozunk együtt. Célunk a képzést elvégző fiatalok „nyomon követése”, gyülekezeti bekapcsolódásuk segítése, valamint a felnőttképzésként való akkreditáció.
Sajtó- és információs tevékenység: A fent említetteknek megfelelően az Iroda létrehozta és fejleszti az MRE ifjúsági honlapját (ifjusag.reformatus.hu), amely egyben alapvető és aktuális információk közzétételére szolgál. Pályázati lehetőségeket és egyéb közleményeket, illetve ifjúságpolitikával, misszióval, illetve konkrét programokkal kapcsolatos írásokat jelentetünk meg egyházi lapokban (Reformátusok Lapja, Református Egyház, Református Nevelés, Confessio). Hasonlóképpen az elektronikus médiával is kapcsolatban állunk (Református Félóra, MTV Vallási műsorok, saját ifjúsági dokumentumsorozat, RTL Klub vallási műsorai). Keressük a megjelenést egyéb sajtóorgánumokban. Ebben sokat segít a Csillagpont projektje.
Ifjúsági segédanyagok, információs füzetek kiadása: A képzést, az ifjúsági vezetők mindennapos munkáját segítendő Ifjúsági Vezetők Kézikönyvét adtunk ki két ízben. Megállapodást kötöttünk a Kálvin Kiadóval ifjúsági kiadványok, háttéranyagok kiadására. Ezen a területen még rengeteg a tennivaló. Segédanyagként, a Csillagpont keretében énekfüzetet és zenei CD-t jelentettünk meg. Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda közreműködésével rendszeresen kiadjuk az immár határontúli területekre is kiterjedő Keresztyén Ifjúsági Szálláshelyek Katalógusát. Évek óta fiatalok bevonásával tervezzük egy református ifjúsági folyóirat beindítását, amelynek lapterve már elkészült, folyamatos megjelentetése és terjesztése egyelőre meghaladja emberi és anyagi lehetőségeinket.
Ifjúsági stratégia: Az elmúlt évek munkája, erőfeszítései megteremtették a feltételeit, a szükséges hálózatot és partneri együttműködést ahhoz, hogy megkezdődhessen egy református ifjúsági stratégia kidolgozása. A Zsinati Ifjúsági Bizottság 2007. évi munkatervének, így az Iroda tevékenységének célpontja a stratégia kidolgozásának széleskörű megvalósítása.
Kapcsolattartás a testvéregyházakkal, közös projektek megvalósítása
Az Iroda feladata egyházunk sokrétű ifjúsági munkájának képviselete. A testvéregyházakkal való kapcsolattartás fórumainak megteremtése ezért kiemelt fontosságú munkánkban. Ennek köszönhetően az egyházak közötti, ökumenikus együttgondolkodás és -működés meghatározó példájává lett az ifjúsági misszió területe.
Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI): 2000-ben hozta létre a katolikus, református és evangélikus egyház az ÖKI-t, amely az Iroda ökumenikus kapcsolatainak legfontosabb fóruma. Fő célja az információáramlás és hálózatépítés az egyházak között. Közös missziói, stratégiai, (civil és kormányzati) ifjúságpolitikai törekvéseinket fogja össze. Az ÖKI koordinálja egyházaink közös képviseletét az ifjúságpolitikában országos és regionális szinten, valamint közös országos projektjeinket. A közös projektekben az Iroda képviseli egyházunkat. Ezek közül a legfontosabbak a következők.
Keresztyén Ifjúsági Találkozó (KIT): A KIT 2001-ben és 2003-ban (az Aréna első rendezvényeként) került megrendezésre. Az utóbbi alkalmon 16.000 fiatal vett részt.
Keresztyén Ifjúsági Kerekasztal (KIK): A KIK a már meglévő civil kapcsolatainkat igyekszik ökumenikus szinten összefogni egy alkalmanként megrendezésre kerülő kétnapos találkozó, eszmecsere keretében.
KözösPont Misszió: A KözösPont egyházaink együttműködése, amely először (2001-től) a Sziget Fesztiválon, ma már három további (Hegyalja, Volt, EFOT) fesztiválon végez szolgálatot. A KözösPont munkájában évente mintegy 50 fiatal vesz részt, akiket három képzési hétvégén készítünk fel a szolgálatra. A Misszióval kapcsolatos teendőket (pl. csapattoborzás, képzés) református oldalról az Iroda végzi.
MEÖT IB: A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsán belül működik az az ifjúsági bizottság, amelyben még szélesebb alapon folyik az ökumenikus együttműködés. Rendszeres kapcsolatban vagyunk baptista, ortodox, metodista testvéreinkkel, valamint egyéb ökumenikus egyesületekkel.
Az MRE ifjúsági képviseletének részvétele a társadalmi párbeszédben
Kormányzati kapcsolattartás: Az Iroda megbízatása szerint képviseli az MRE ifjúsági munkáját országos szinten. Kapcsolatot tart az ifjúsági ügyekért felelős minisztériummal, a kormányzati ifjúságpolitikai grémiumokba és tanácsokba delegált egyházi képviselőkkel (RIT, GYIA, MOBILITAS). Tevékenyen részt veszünk az országos szintű, ifjúságot érintő döntések előkészítésében (pl. ifjúsági törvény), és az ifjúságot támogató különféle állami pénzalapok hozzáférhetővé tételében. Feladatunk összefogni és megjeleníteni egyházunk ifjúsági munkájában résztvevők véleményét, meglátásait.
Civilszféra: Kapcsolattartásunk kiterjed a civilszférára (NGO) is. Együttműködünk egyesületekkel, alapítványokkal, segítjük a keresztyén egyházakhoz kötődő civilek működését.
Nemzetközi kapcsolattartás és képviselet: Az MRE nemzetközi ifjúsági kapcsolataiban Irodánk képviseli egyházunkat. Kapcsolatot tartunk és eszmecserét folytatunk partneregyházaink ifjúsági képviseletével (többek között Skócia, Hollandia, Németország, Franciaország, Csehország, Lengyelország, Egyesült Államok), valamint a Reformátusok Világszövetsége Ifjúsági Bizottságával. Lehetőségeinkhez képest részt veszünk nemzetközi konferenciákon és ifjúsági nagytalálkozókon.
A Zsinati Ifjúsági Iroda bővülő feladatainak megvalósításához szükséges források egyelőre – a célokhoz, a végzett szolgálathoz képest – messze nem elegendőek. Az elmúlt öt év tapasztalata azonban azt mutatja, hogy küldetésünk betöltéséhez szükséges keretek is bővülnek, reményeink szerint pedig mind nagyobb mértékben sikerül külső forrásokat bevonni céljaink megvalósításába.
Kapcsolódó oldalak
Legfrissebb híreink
-
Kiállítás Berettyóújfaluban
2010-10-31 09:11:41 -
72 óra kompromisszum nélkül!
2010-10-15 10:00:47 -
Continental Singers koncert a Művészetek Palotájában
2010-09-14 09:38:57 -
„Hagyomány és megújulás a liturgiában és zenében”
2010-09-08 10:24:21 -
Az Interserve önkéntest keres Dél-Ázsiába
2010-09-07 19:09:44
E-mail címünk megváltozott!
Programjaikat, híreiket,
információikat a
reformatus.hu@reformatus.hu
szerkesztőségi címre várjuk.
További kérdéseikre az
info@reformatus.hu
címen kapnak választ.






































