Idén csökkent az egyszázalékos támogatás

2017. szeptember 16., címkék: egyházfinanszírozás, egyszázalék, egyszazalek, Egyszázalék

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előzetes tájékoztatása szerint idén összesen 890 millió forinttal támogatták a Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatát. Az egyházak és civil szervezetek számára felajánlott összeg és a felajánlók száma is csökkent 2017-ben.

Ismét növekedett az egyszázalékos támogatás

2016. szeptember 17., címkék: egyházfinanszírozás, egyszázalék, egyszazalek, Egyszázalék

Hatvankét millió forinttal növekedett az idén a Magyarországi Református Egyház (MRE) szolgálatának támogatására felajánlott összeg. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) előzetes tájékoztatása szerint 2016-ban ötezerrel nőtt a személyi jövedelemadójuk (szja) egy százalékával egyházunkat segítők száma.

Közlemény a 2015. évi állami költségvetés elfogadása kapcsán

2014. december 16., címkék: mre költségvetés, egyházfinanszírozás, állam-egyház kapcsolatok

Az MRE közleménye az Országgyűlés által elfogadott 2015-ös költségvetés egyházakat érintő, úgynevezett kiegészítő hitéleti támogatási forrássával kapcsolatban.

Ez válságköltségvetés

2014. december 04., címkék: zsinati tanács, állam-egyház kapcsolatok, egyházfinanszírozás, költségvetés, reformátusok lapja, mre költségvetés

Az egyházfinanszírozás jelenlegi, hosszú távon fenntarthatatlan rendszeréből fakadó gondok miatt drasztikusan csökken 2015-re a Magyarországi Református Egyház által hitéleti célokra fordítható összeg. Az állammal elmaradt megegyezés és az szja-egyszázalékos felajánlások idei jelentős csökkenése több mint 500 millió forintos lyukat ütött a jövő évi költségvetésen, amit a szerdán ülésezett Zsinati Tanács csak nagyon fájdalmas döntésekkel tudott befoltozni. Nem jut közegyházi forrás a Csillagpontra, harmadával kevesebb támogatáshoz jut a Reformátusok Lapja, de az egyházi fenntartású intézményeket is érinti a változás, mert az MRE a jövőben nem fog hitéleti célú forrásokból állami feladatot finanszírozni.

Csökkenő egyszázalékos felajánlás

2014. szeptember 22., címkék: egyházfinanszírozás, egyszázalék, egyszázalék 2014, egyszazalek, Egyszázalék

2014-ben 90 ezerrel kevesebb magyar adófizető támogatta az egyházakat személyi jövedelemadója egyszázalékával. A Magyarországi Református Egyház az idei negatív fordulat egyik legnagyobb vesztese, egyházunk, a NAV előzetes tájékoztatása alapján 210 937 felajánlás mellett 801 656 723 Ft-ot gyűjtött. Ez az eredmény azt jelenti, hogy 2014-ben 9,2 százalékkal kevesebben támogatták a református társadalmi szolgálatot, az egyházi költségvetés pedig százmillió forinttal, 11,1 százalékkal kevesebb egyszázalékos bevétellel számolhat, mint tavaly.

Múlt, jövő, állandóság

2014. április 25., címkék: biblia revízió, állam-egyház kapcsolatok, zsinat, múltfeltárás, biblia, egyházfinanszírozás, bölcskei gusztáv, jövőkép bizottság, bibliatársulat, xiii. ciklus 14. ülés

Bemutatták a Biblia új fordítását, munkálták az egyházi jogszabályokat, és hangsúlyos szerepet kapott a jövőképalkotás, valamint a múltfeltárás ügye – összefoglalónk a XIII. zsinati ciklus 14. ülésszakának 2014. április 23-24-i eseményeiről.

A „szent mégis” ünnepén

2014. április 19., címkék: interjú, húsvéti interjú, állam-egyház kapcsolatok, hegedűs loránt, múltfeltárás, biblia, egyházfinanszírozás, ejb, holokauszt emlékév, hegedűs lorant, bölcskei gusztáv, bibliatársulat, hittan

„A keresztyén embernek kétszer kell megtérnie: egyszer a természeti emberből kell új emberré, másodszor az új emberből természetes emberré lennie” – vallja Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök. A Zsinat lelkészi elnökével húsvét kapcsán készítettünk interjút, pontosabban hosszúra nyúlt leltárt. Ebben elmondja, miért kell rögzíteni zsinati határozatban a most megjelent Revideált Új Fordítású Biblia hivatalos használatát. Szóba került, beigazolódtak-e az egyházak reményei a négy évvel ezelőtti kormányváltás óta és mit vár az újabb kétharmados többségtől. Bölcskei Gusztáv kitért a hit- és erkölcstan oktatás első tanévének tapasztalataira és újra világossá tette, mi a Magyarországi Református Egyház hivatalos álláspontja Hegedűs Loránt vitát kiváltó megnyilatkozásaival kapcsolatban.  

Erőltetett menetre van szükség

2014. április 03., címkék: kovács levente, egyházi jövőkép bizottság (ejb), ejb, egyházi jövőkép bizottság, egyházfinanszírozás

Nagyszámú új, városi gyülekezet, egyszerűbb egyházszervezet, és az adományozás szerepének mostaninál jóval nagyobb szerepe – sok más mellett ezeket a változásokat tartja elengedhetetlennek a református egyház jövőjét illetően Kovács Levente presbiter. A Magyar Bankszövetség főtitkárával a református egyházban folyó jövőkép-alkotás kapcsán beszélgettünk, mint olyan reformátussal, aki egyszerre látja belülről és kívülről is a közösséget.

Folyamatosan változó keretek

2014. február 19., címkék: zsinati tanács, egyházfinanszírozás, bölcskei gusztáv

A Zsinati Tanács idei első ülésének leghangsúlyosabb momentuma az elnöki beszámoló volt, amelyben Bölcskei Gusztáv hosszan taglalta az egyházi költségvetés alapjait jelentő állami keretek változásait. A Zsinat lelkészi elnöke ismét hangsúlyozta: az egyházfinanszírozás teljes újragondolására és új alapokra helyezésére van szükség.

Idén először ülésezik a Zsinati Tanács

2014. február 17., címkék: zsinati tanács, hittan, egyházfinanszírozás

A Magyarországi Református Egyház gazdasági ügyekben legmagasabb szinten illetékes testülete, a Zsinati Tanács február 19-én, szerdán ül össze először 2014-ben. A tanácskozás középpontjában az egyház és intézményei idei költségvetése áll majd.

Közlemény

2013. november 21., címkék: károli egyetem (kre), egyházfinanszírozás, állam-egyház kapcsolatok

A névtelen szerzők által, különböző blog-bejegyzésekben, és ezek alapján az Egyházfórum c. folyóirat 2013/3 számában, Jakab Attila által „Báránybőrben" c. jegyzett cikkel kapcsolatosan.

Tájékoztató az EMMI egyházi pályázatainak ügymenetéről

2013. október 19., címkék: állam-egyház kapcsolatok, emberi erőforrások minisztériuma (emmi), pályázat, Pályázat, egyházfinanszírozás

A minisztérium október 15-én tette közzé a közösségi célú programokat és beruházásokat, illetve az épített örökség védelmét támogató pályázatait.

(Nem) egyszázalékos növekedés

2013. szeptember 17., címkék: állam-egyház kapcsolatok, egyszázalék, egyházfinanszírozás, egyszazalek, Egyszázalék

Az elmúlt évekhez hasonlóan tovább nőtt a Magyarországi Református Egyház (MRE) támogatottsága az egyszázalékos felajánlások terén. Az egyéni felajánlók száma harmincezerrel nőtt, a felajánlott összeg hetvenmillió forinttal. Köszönjük a támogatást!

Közlemény az egyházi devizahitelek tervezett állami konszolidációja kapcsán

2013. március 01., címkék: egyházfinanszírozás

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár bejelentette, hogy az állam nagy valószínűséggel átvállalja – többek között – a Magyarországi Református Egyház által felvett devizahiteleket is.

Egyházi célú állami pályázatok támogatásáról döntött az Elnökségi Tanács

2013. február 06., címkék: elnökségi tanács, egyházfinanszírozás, állam-egyház kapcsolatok

Egyházak közösségi célú programjait és beruházásait, illetve az egyházi épített örökség védelmét támogató pályázatokat írt ki az EMMI. Az MRE Elnökségi Tanácsának előzetesen döntenie kellett a pályázni kívánó egyházi szervezetek ajánlásáról.

Elfogadták az MRE 2013-as költségvetését

2012. december 05., címkék: zsinati tanács, hittan, állam-egyház kapcsolatok, pedagógiai intézet (rpi), egyházfinanszírozás, károli egyetem (kre), mre költségvetés

Az egyházaknak jutó állami támogatások mértéke még nem ismert, a Zsinati Tanácsnak a jelenlegi keretekkel kellett számolnia a jövő évi költségvetés elfogadásakor. Idei utolsó, negyedik ülését tartotta az Magyarországi Református Egyház gazdasági ügyekben illetékes legfelsőbb testülete.

Biztonsággal tervezni a bizonytalanságban

2012. november 14., címkék: reformátusok lapja, zsinati tanács, egyházfinanszírozás

A gazdasági ügyekben legfőbb illetékes egyházi testületnek, a Zsinati Tanácsnak változó körülmények között kell az idei és a jövő évi pénzügyi kilátásokat terveznie. A testület idei harmadik ülésén, november 14-én a 2012-es költségvetések teljesülése mellett foglalkozott az SZJA-egyszázalékos felajánlások drasztikus visszaesésével, valamint a közoktatás és a felsőoktatás terén tapasztalt szabályozási bizonytalansággal, illetve a nagymértékű állami forráselvonással.

Tovább nőtt az egyszázalékos támogatók száma

2012. szeptember 17., címkék: Egyszázalék, egyszazalek, egyházfinanszírozás, egyszázalék, állam-egyház kapcsolatok

Háromezer-hétszázzal nőtt az szja-egyszázalékukat a református egyháznak felajánlók száma, az adószabályok változása miatt viszont esett a felajánlott összeg.

Megérkezett a bérkompenzáció a fenntartókhoz

2012. szeptember 05., címkék: állam-egyház kapcsolatok, egyházfinanszírozás

Szerdán megérkezett a közfeladatot ellátó egyházi intézményekben dolgozóknak járó 2012-es bérkompenzáció összege.

Megérkeztek a céltámogatások

2012. szeptember 04., címkék: egyházfinanszírozás

A hittanoktatási, a kistelepülési, a közgyűjteményi támogatások időarányos részét szerdán továbbítja a Zsinati Hivatal.

Istent keresem

1Krón 28

„...ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink