Arany200 kiállítás nyílt Debrecenben

2017. december 09., címkék: Debrecen, arany jános, debrecen, debreceni kollégium

„Jártam a jelenben, éltem a jövőben” címmel nyílt kiállítás Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Debreceni Református Kollégium Múzeumában.

Visszatér százéves épületébe a debreceni Kollégium gimnáziuma

2014. augusztus 27., címkék: debreceni református kollégium, tiszántúli egyházkerület, felújítás, debreceni kollégium

A Debreceni Református Kollégium épületeinek teljes felújítása több ütemben, tízmilliárd forintból valósul meg, és ennek a munkának az első eleme lett a Péterfia u. 1-7. szám alatt található épület teljes rekonstrukciója. Az általános iskola mellett a gimnázium is újra ebben az épületben kap helyet. A  beruházás első ütemének munkálatai tavaly szeptemberben kezdődtek el és júliusban értek véget.

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthonának nyilvános eszközbemutatója

2011. november 23., címkék: debreceni kollégium, nyílt nap

A kompetencia alapú oktatást elősegítő informatikai infrastruktúra fejlesztése címmel a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programban nyertes pályázatának  nyilvános eszközbemutatójára kerül sor november 24-én.

Karácsony Sándor emlékülés a Debreceni Református Kollégiumban

2010. június 14., címkék: debreceni kollégium, karácsony sándor, fazakas sándor, megemlékezés, Hírek

A Debreceni Református Kollégium tanintézményei június 9-én, közös nevelői értekezlet keretében, Karácsony Sándor emlékülést tartottak az Oratóriumban.

Kiállítás Magyarország Tanítójáról

2010. február 11., címkék: melanchthon, gáborjáni szabó botond, Hírek, debreceni kollégium, bölcskei gusztáv, tiszántúli egyházkerület, protestantizmus

"Melanchthon és a magyarok" címmel kiállítás nyílik a Debreceni Református Kollégiumban február 16-án délután három órától. A tárlat Melanchthonnak, a protestantizmus kiemelkedő alakjának a jelentőségét és magyarországi hatását mutatja be.

Istent keresem

2Tim 2,19–26

„De az Úr szolgája ne viszálykodjék,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →