A beteljesített ígéretről

2015. december 17., címkék: karácsony 2015, interjú, szabó istván, beteljesült ígéret, karácony

„Isten azért lett emberré, hogy az emberi sorsot magára vegye, megváltó halálán és feltámadásán keresztül kezdjen újat velünk. A kérdés az, mi mit kezdünk ezzel" – mondja Szabó István püspök. A Zsinat lelkészi elnökével a karácsony lényegéről, Jézus korának messiásképéről, valamint az ígéreteket adó és beteljesítő Istenről beszélgettünk.

A jövő már eljött

2015. november 28., címkék: köntös lászló, beteljesült ígéret, 2015, advent 2015, advent

„Az ember történetéről szóló bibliai üzenetnek a bűn jelenléte a központi kérdése. Ez már meghatározza és magában foglalja a jövőre vonatkozó váradalmakat is. Ez ad magyarázatot arra az Újszövetségben kiteljesedő üzenetre is, hogy a Messiás vajon miért és mitől Megváltó?" – Köntös László dunántúli lelkészi főjegyző áhítata advent első vasárnapjára.

Adventi kalendárium 2015

2015. november 27., címkék: advent, advent 2015, beteljesült ígéret

Advent a várakozás ideje, ünnepi idő, melyben Jézus Krisztus születésének örömére készítjük magunkat. Ebben szeretnénk segíteni napról napra frissülő adventi kalendáriumunkkal.

Istent keresem

Mal 2,10–16

„Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz, meggyalázva az atyáinkkal kötött szövetséget?” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →