Országos Református Ifjúsági vezetőképzés

2010. március 31., címkék: református ifjúsági vezetőképző, ifjúsági misszió, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Hatodik alkalommal indul református ifjúsági vezetőképzés szeptembertől Budapesten. A Zsinati Ifjúsági Iroda a Református Szeretetszolgálat Felnőttképző Intézetével közösen szervezi meg idén is a képzést.

A kétarcú India

2010. március 30., címkék: india, Háttér, adománygyűjtés, világmisszió, misszió

Korrupció, bürokrácia, hazugságok, az egyenjogúság teljes hiánya. Ha csak ezeket a címszavakat olvassuk, nem biztos, hogy az ország, ami elsőként az eszünkbe jut, India. Pedig sok más mellett ezeket tapasztalta Pálúr Tamás és felesége Dr. Németh Júlia, akik hat hónapot töltöttek a távoli ország egyik legszegényebb településén, Fatephurban. Hazajövetelük után rájöttek, nem érzékelhető a csaknem 6000 km.

Református focikupa 2010

2010. március 30., címkék: Hírek, kecskemét, refisz, sport, ifjúsági misszió, református oktatás

  Idén a kecskeméti GAMF-pályán kerül sor a REFISZ kispályás labdarúgó kupára április 10-én. A református gyülekezetek ifjúsági csoportjai, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézményeink diákjai köréből alakított amatőr – egyesületben nem igazolt játékosokból álló–  csapatok nevezhetnek.

Pálóczi Horváth Ádám Szavalóverseny

2010. március 30., címkék: tatai egyházmegye, Gyülekezeti hírek, pálóczi horváth ádám

A Tatai Református Egyházmegyében Pálóczi Horváth Ádám születésének 250. évfordulója alkalmából több programot is szerveznek az év folyamán. A Pálóczi Év 2010. porgramsorozatába illeszkedik az immár hagyományosnak tekinthető 4. Pálóczi Horváth Ádám Szavalóverseny.

Református Családi Napközit adtak át Szendrőn

2010. március 30., címkék: csomós józsef, család, Gyülekezeti hírek, szeretetszolgálat (mrsz), abaúj-tornai egyházmegye, baksy mária

Az ünnepi alkalmon Baksy Mária az Abaúji Református Egyházmegye esperese hirdette az igét a Lk 18,16-ik versének második része alapján: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa."

"Ne félj, csak higgy!"

2010. március 30., címkék: szatmárököritó, húsvét, Háttér, megemlékezés, bölcskei gusztáv

Szomorkás, esős márciusi napon sokan gyűltek össze a szatmárököritói református templomban, hogy megemlékezzenek a száz évvel ezelőtti szörnyű tűzesetről. 1910. március 27-én, húsvét vasárnapján Szatmárököritón bált rendeztek egy csűrben, mely kigyulladt. A lángok 312 ember halálát okozták, kik a bezárt ajtók miatt nem tudtak kimenekülni.

A virágvasárnapi evangélium: az Úrnak szüksége van rám!

2010. március 30., címkék: tábori lelkészség, Háttér, igehirdetés, székesfehérvár, húsvét, hangverseny, steinbach józsef

Az az igazi keresztyén ember, aki Jézus Krisztust Megváltójának és Urának tartja. De a fordítottjának is igaznak kell lennie az életünkben, amikor ráébredünk, hogy Jézus számít rám, használni akar a világban, vagyis Neki is szüksége van rám – ezeket a gondolatokat osztotta meg a hívekkel virágvasárnapi áhítatában Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke Székesfehérváron.

Hitükben erősek, erkölcsben tiszták, magyarságukra büszkék – 20 éve indult újra a Kecskeméti Református Kollégium

2010. március 30., címkék: megemlékezés, Háttér, kecskeméti református gimnázium, református oktatás

Húsz évvel ezelőtt, 1990. március 25-én indulhatott újra a kommunizmus sötét évtizedei alatt kényszerszünetet tartó Kecskeméti Református Kollégium. A két évtized alatt 1400 diák szerzett sikeres érettségi bizonyítványt a Református Gimnázium óvó falai között. Az újraindulás húsz éves évfordulóján több százan ünnepeltek a kecskeméti Katona József Színházban rendezett gálaműsoron.

Cigánykérdés másképp – Ő is az Atyám fia

2010. március 30., címkék: tiszáninneni egyházkerület, cigánymisszió, európai unió, Hírek

Sajtótájékozatót tartott március 29-én a Tiszáninneni Református Egyházkerület az "Esélyt adunk" – Tanoda programjáról, melyet Vilmányban és környékén valósít meg.

Kirill pátriárka részvétimája és lelkigondozói támogatása a metró-tragédia áldozatainak

2010. március 30., címkék: ima, Ökumené, halottak, ökumené, moszkva, orosz ortodox egyház, kirill pátriárka

Az immáron negyvennél is több halálos áldozatot követelő moszkvai metrórobbantás áldozataiért név szerint imádkozott az Orosz Ortodox Egyház feje, és a hozzátartozók mellé lelkigondozó papokat rendelt ki.

Bethlen Naptár – Az amerikai magyar reformátusság életét bemutató kiadvány

2010. március 30., címkék: bethlen gábor, amerikai reformátusok (hrca), amerikai reformátusok (kálvin egyházkerület), amerikai reformátusok (rca), Hírek

Megjelent a Bethlen Naptár legújabb száma, az amerikai magyar református egyházak és egyesületek közös kiadásában.

A szerb pátriárka és az EU-képviselő találkozója

2010. március 30., címkék: Ökumené, szerb ortodox egyház, ökumené

A szerb ortodox egyház koszovói vallási és kulturális örökségének kérdéseivel foglalkozó európai uniós képviselő, Dimitris Moshopoulos ismertette Irinej pátriárkával az első lépéseket, amelyeket a kulturális örökség megőrzése érdekében Szerbia déli tartományában tettek meg.

Az egyház segítségét kéri a görög kormány

2010. március 30., címkék: Nagyvilág, görög ortodox egyház

 A kormányzat elrendelte, hogy a Görögországi Ortodox Egyház mostantól ingatlan-bérbeadásból származó bevételeinek 20%-át és egyéb jövedelmeinek pedig 10%-át köteles befizetni az ország kincstárába.

Közelebb került Kálvin a fiatalokhoz – ifjúsági találkozó Kecskeméten

2010. március 29., címkék: Háttér, kecskemét, kálvin jános, kókai géza, ifjúsági nap, drogmisszió

„Van itt valaki, aki ma reggel öt órakor kelt?” – szólt a kérdés a már legalább kétszáz főből álló református ifjakhoz a kecskeméti református templomban.  Néhány kéz a magasba lendült, mire Fodorné Ablonczy Margit, a Dunamelléki Egyházkerületi ifjúsági lelkésze megnyugtatta a szombaton is korán kelő csapatot, hogy Kálvin János egy napja is valahogy így indulhatott.

Az idei Templeton-díjas: Francisco José Ayala, a hívő spanyol fejlődés-genetikus

2010. március 29., címkék: Nagyvilág, kitüntetés, teológus, spanyolország

A világ egyik legrangosabb tudományos díját, az 1,1 millió euróval dotált „vallási Nobel-díjat”, a John Templeton-díjat idén a spanyol-amerikai tudományosság kimagasló személyisége, a korábban dominikánus szerzetes, a fejlődés-genetikus és a molekuláris biológia művelője, Francisco J. Ayala kapta meg. A hírt március 25-én Washingtonban, a Nemzeti Tudományos Akadémián jelentették be.

„Jaj nekünk, és jaj népünknek...”

2010. március 29., címkék: barmeni teológiai nyilatkozat, németországi református egyház, Háttér, megemlékezés

75 évvel ezelőtt a siegeni II. Szabad Református Zsinat új fejeztet jelentett abban az egyházi küzdelemben, amit az egyházak legjobbjai Németországban a kibontakozó nemzeti szocializmus ideológiája és társadalmi gyakorlata ellen folytattak.

Dencsházai reménytanoda

2010. március 29., címkék: dencsháza, református oktatás, peterdi dániel, reformátusok lapja, missziói központ (rmk), Háttér

Bedőlt kerítések, kerekes kutak, omladozó vakolatú házak mellett autózunk. A gazdaság „dübörgése” nem jut el 250 km-re a fővárostól, a sáros udvarokon csak néhány tyúk kapirgál. A télire felhalmozott tűzifa maradéka még várja a hűvösebb tavaszi napokat.

Kálvin János – ember, politika, gazdaság

2010. március 29., címkék: Nagyvilág, kálvin emlékév, kálvin jános

A tecklenburgi református egyházi kör Kálvin-füzeteket ad ki, ezek a Kálvin-év fontos előadásait adják közre.

Átadták a TÁMPONT Szolgáltató Központot Nyírszőlősön

2010. március 29., címkék: támpont szolgáltató központ, nyírszőlős, Gyülekezeti hírek, bölcskei gusztáv

Március 28-án ünnepélyes keretek között adták át Nyírszőlősön a TÁMPONT Szolgáltató Központot. Az ünnepi istentiszteleten Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

20 ÉV: "Akkor írok, ha valami fáj" – Beszélgetés Bustya Dezsővel, az Üzenet volt főszerkesztőjével

2010. március 29., címkék: folyóirat, kolozsvár, bustya dezső, Határon túl, reformátusok lapja, üzenet, interjú

Az Üzenet születésének húszéves évfordulója alkalmából Bustya Dezső lelkipásztor, a lap volt főszerkesztője az újság megszületéséről, a szerkesztőségről, a kezdeti lelkesedésről, a példányszám apadásáról beszél.

Istent keresem

Jn 4,19–26

„...lélekben és igazságban imádják az Atyát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →