„A testületi kormányzás híve vagyok”

2015. március 19., címkék: zsinat, szabó istván, interjú, mre

– Zsinatunknak impulzusokat kell adnia, hogy ki-ki mélyebben és alaposabban ismerkedjen meg a református hitelvekkel – hangsúlyozza Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának február 25-én megválasztott új lelkészi elnökével beszélgettünk a magyar reformátusság és a Zsinat előtt álló feladatokról.

Harmadszor is püspök

2014. december 01., címkék: szabó istván

Szabó Istvánt választották a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé - közölte az egyházkerület választási bizottsága december elsejei ülése után. A püspök megbízatása hat évre szól. Szabó István harmadik ciklusát kezdheti meg az egyházkerület élén.

Az egység jövője

2014. május 24., címkék: halász béla, zán fábián sándor, csűry istván, magyar református egyház, kató béla, református egység napja, magyar református egység napja, csáti szabó lajos, szabó istván, fazekas lászló

Történelmi idő volt 2009. május 22. – hangzott el május 24-én a debreceni Református Egység Fesztivál püspöki kerekasztalán. A Magyar Református Egyház részegyházainak lelkészi vezetői a Debreceni Református Kollégium dísztermében tartott beszélgetésen elmondták: ha nincs egység, akkor jövő sincs.

Négyszázötven éves család

2014. március 25., címkék: kecskeméti református gimnázium, református oktatás, szabó istván

Már azelőtt volt református iskola Kecskeméten, mielőtt megjelent volna a Károli Gáspár-féle magyar nyelvű bibliafordítás. A református oktatás elmúlt négyszázötven évét ünnepelték a hétvégén szülők, pedagógusok, gyülekezeti tagok, egykori és mai diákok a katolikus többségű alföldi városban.

Templomszentelés Szemeretelepen

2013. október 18., címkék: szabó istván, reformátusok lapja, templomszentelés, szemeretelep

– E falakra s e falak háza népére, lelkipásztoraira és hívő népére szálljon a Szentlélek ereje, hogy az Úrnak házáért való féltő szeretet emésszen, de meg ne emésszen benneteket – így kérték Isten áldását október 14-én, a Budapest-Szemeretelepi Református Egyházközség templomszentelő istentiszteletén.Hosszú és rögös út vezetett idáig: a gyülekezet sokáig várt arra, hogy az Úrnak méltó lakhelye épülhessen. A fáradságos munka és a kitartó imádság gyümölcseinek több mint hetven év kellett, hogy beérjenek.

Legyünk mi is szamarak!

2013. május 25., címkék: szeretethíd 2013, pál sándor, szeretethíd, Szeretethíd, szeretetszolgálat (mrsz), szabó istván, jákob jános

Önkéntes munka, beszédek, lelkes fellépők, játszóház – mindez turisták forgatagába csomagolva. Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd Kárpát-medencei önkéntes napok megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.

Aki az életet választotta

2013. április 17., címkék: szabó istván, holokauszt, terror háza

A holokauszt idején embereket mentő Éliás József református lelkészre emlékeztek április 16-án a Holokauszt-emléknapján a Terror Háza Múzeumnál. Az egyik előadó, Szabó István református püspök volt.

Nagypéntek és húsvét következménye

2012. április 11., címkék: bölcskei gusztáv, igehirdetés, húsvét 2012, szabó istván

Nagypénteken a budahegyvidéki gyülekezetben Szabó István dunamelléki püpsök hirdette az Igét, amit a Kossuth Rádióban is élőben lehetett követni. Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a zsinat lelkészi elnökének húsvéti üzenete Debrecenből pedig bejárta az írott és digitális médiát egyaránt. Ezekből idézünk most.

Egyház, politika, üzlet

2011. július 22., címkék: szabó istván, interjú, egyházi törvény

A történelmi egyházak, köztük a református egyház is, üdvözölte a múlt kedden elfogadott egyházi törvényt, de az utolsó pillanatban elfogadott változtatások mindenkit megleptek. Ami biztos, hogy az új jogszabállyal megnőtt a vallás jelentősége, nyilatkozta Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a Parókia portálnak.

Hitelességünk nem befolyásunk mértékén múlik

2011. január 19., címkék: szabó istván, csomós józsef, steinbach józsef, Háttér, bölcskei gusztáv

Az elmúlt napokban Szabó István dunamelléki, Steinbach József dunántúli, Csomós József tiszáninneni és Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke is köszöntővel kezdte az új esztendőt. Az alábbiakban mind a négy üzenetet összefoglaljuk.

Önfeláldozásra lenne szükség

2010. április 29., címkék: szabó istván, Háttér, protestáns fórum

A nemzeti megújulás lehetőségének mikéntjét kereste Balog Zoltán teológus vezetésével Lánczi András filozófus és Szabó István dunamelléki püspök a Budapest-Németajkú Református Egyházközség Protestáns Fórum című programsorozatának keretében megrendezett beszélgetésen.

Megéltük Kálvin egy napját – Budapesti Ifjúsági Találkozó

2010. február 18., címkék: kálvin jános, szabó istván, Háttér

Sokan úgy gondolják, Isten messze van a fiatalok gondolkodásától. Sokan úgy gondolják, Kálvin pedig már végképp távol áll az ifjúság gondolkodásától. Íme egy nap, amely áthidalta a távolságokat.

Ne a politika mutasson utat! - Lelkészértekezlet Dunamelléken

2010. január 12., címkék: dunamelléki egyházkerület, szabó istván, lelkészértekezlet, Hírek

A korrupció, a hamis tolerancia hirdetése, a szlovák nyelvtörvény miatt rengeteg vereséget elszenvedő és magát megadó magyar embernek tudnia kell, hogy Isten valami differenciát akar felmutatni az egyházban, azt, hogy lehet Isten szerint élni. Az elmúlt idők szekuláris teológiájában a világi politika mutatta az utat, és az egyház csak kísérője volt a kívülről befelé irányuló hatásoknak – mondta Szabó István püspök a dunamelléki lelkészértekezleten január 11-én, hétfőn.

Utószezon, vagy végkiárusítás - újévi beszélgetés Szabó István püspökkel

2010. január 10., címkék: szabó istván, interjú, Háttér, 2009, évértékelés

Sok tekintetben vereséget szenvedett a magyar társadalom 2009-ben - mondta Szabói István újévi interjújában. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a Parókia internetes portálnak az elmúlt esztendőt értékelve beszélt – többek között – a magyar politikusok tehetetlenségéről a szlovákiai nyelvtörvény kapcsán, az egyházi élet terheiről, amelyet „sem felvenni, sem letenni” nem tudnak, szólt a lassan kibontakozó missziói koncepcióról, a lelkészi nyugdíjak között tátongó szakadékról, a humortalanná vált társadalomról és kommunikációs bakikról. Szabó István szerint önmagunk kortársai vagyunk, fáradtak, ernyedtek, lemondóak, ezért 2010-ben az erősítést, építést és megőrzést tartja a legfontosabbnak.

Újra és újat - Szabó István püspök újévi igehirdetése

2010. január 04., címkék: újév, Hírek, istentisztelet, Újév, budahegyvidéki református egyházközség, szabó istván

Újra és újat - hirdette Szabó István református püspök a Budahegyvidéki Református Egyházközség templomában. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének újévi igehirdetését a Kossuth Rádió január harmadikán, vasárnap közvetítette. Holnapunkon közreadjuk az istentisztelet szövegét.

325 éves a református templom – jubileum Kecskeméten

2009. december 19., címkék: kecskeméti gyülekezet, szabó istván, Hírek

Ünnepi istentiszteleten emlékezett meg a kecskeméti református gyülekezet templomuk felépülésének és felszentelésének 325. évfordulójáról. A jeles jubileum alkalmából több előadást is hallhattak az ünneplők. Emellett kiállítás nyílt a templom építésének írásos emlékeiből, valamint az ősök ránk maradt relikviáiból.

Istent keresem

Mal 2,10–16

„Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz, meggyalázva az atyáinkkal kötött szövetséget?” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →