IGÉNY ÉS IGÉNYESSÉG
Legyünk akár egyháztagok, presbiterek, akár lelkészek, minket is kötelez az az egyházunkban a kezdetek óta gyakorolt szellemi-lelki igény és igényesség, amivel az újabb és újabb egyházi nemzedékek megfogalmazták, mit jelentett számukra a református szó. Mindnyájan tudjuk, hogy a kérdések kérdése nem ez, hanem: mit jelent nekünk Jézus Krisztus, a Lélek és a Teremtő Isten, hogyan fogalmazzuk meg szentháromságos hitünk tartalmát és az abból fakadó cselekedeteket, tehát a református teológiát és etikát. Ám azóta, hogy Kálvin lejegyezte: a református szó "az evangélium szerint megújított rendet" jelenti, a századok során szinte valamennyi református káté, hitvallás, kegyességi irányzat azt is megfogalmazta, hogy egy adott tér-idői helyzetben mit jelentett ez a szó. A reformáció korának, s az azt követő időknek magyar református zsinatai és hitvallásai is választ igyekeztek adni erre a kérdésre. És ami megragadó és gyönyörű, hogy a válaszban az egyéni, valamint a közösségi értelmezés teljes összhangban volt!

2.010.000 SZÓÉRTELMEZÉS
Ugyanígy, az evangélium volt és maradt a norma, a mérték akkor is, amikor a múlt században annyi árnyalat, a szó köré ragasztott bővített mondatú olvasat alakult ki a református szóról, ahány teológiai akadémia, egyetem csak akadt, s ahány gondolkodó, válaszkereső teológus csak élt világ-, és Európa-szerte és a Kárpát-medencében. A 20. századi református "felhőkarcolók", mint pl. Barth Károly vagy Emil Brunner Svájcban, Wilhelm Niesel Németországban, aztán a holland református teológusok, vagy Ravasz László és Révész Imre püspökök, Tavaszi Sándor professzor Erdélyben, később már a mi időnkhöz közeledve Török István, J. Moltmann, napjainkban Michael Welker mind-mind vállalkoztak erre. Úgy gondolom, megszámlálhatatlan az a sok őszinte töprengés és fogalmazás, ami szószékeken, parókiák csendjében, hívő és hűséges református népünk szívében született e szó nyomán. Ma ha az internet szókeresőjére felmegyünk, s magyar vagy más nyelven beütjük a szót: református, 300-400 ezer megfogalmazás ömlik ránk németül, 2 010 000 angolul! De mit értünk mi a református szó alatt?

Nem válaszadásra, csak válaszkeresésre hívom ezúton a Kedves Olvasót, reformáció napi ünnepi töprengésre, és lelki barangolásra másoktól átvett iránytű segítségével... A református szó tartalmi elhatárolását mindenfajta sajátos embertípustól, például az ún. kálvinistáktól, tehát a pszichológiai vagy éppen embertani próbálkozástól Niesel már a múlt században megtette. Rámutatott: nem is egy történelmi kor szellemi irányzatát, vagy református világnézetét jelölte a szó, mint ahogyan azt egy időben a holland történelmi kálvinizmus értelmezte. A református szó nem helyettesíthető a kálvinizmussal, a kálvinista világnézettel, vagy érzelmi világgal, ahogy azt a modern történetírás nem egyszer tévesen megjegyzi.

AZ EGYHÁZ VOLT A MEGÚJULÁS TÁRGYA, CÉLJA
A reformáció és a reformátorok nem akartak új embert, új világot alkotni, ennek a valójában hitetlen és illuzórikus törekvésnek józan alázattal álltak ellen. Az, amire a reformátorok ezzel a szóval utaltak, s amit annyira a szívükön viseltek, az anyaszentegyházat érintette. Az egyház volt a megújulás tárgya, célja. A református és a lutheránus megjelölés eredetéről és történetéről írt érdekes tanulmányában H. Heppe így fogalmazott: "Az igazán megreformált, református egyházra alkalmazott szó a megtisztított isten-házakat és istentiszteleteket jelölte, ahol már nincsenek jelen a katolikus időkből származó képek és szokások". R. Bohren, a múlt századvég Szentlélektől áthatott lelkületű gyakorlati teológiai professzora szerint "az Isten Igéje szerint reformált egyház" kifejezéssel követjük az atyák drága örökségét, ami arra kötelez: kutassuk Jézus Krisztus és a Szentlélek csodáját, hogy gyülekezetként megismerjük, befogadjuk és hatni engedjük magunkban ezt a csodát. Jézus Krisztus gyülekezete mindig az Isten Igéje által reformált gyülekezet, s fordítva is igaz: az Isten Igéje szerint és általa reformált egyház Jézus Krisztus gyülekezete. A reformátorok olyan egyházzal szembesültek, amelyben "a tudatlanság feneketlen mélysége" tátongott, és a tévelygéseknek rettentő sötétsége borult az akkori világra. Ezt Kálvin az "Antikrisztus zsarnokságának" nevezte.

LÁTSZAT-EGYHÁZ LÉLEK NÉLKÜL?
Református eleink a legfontosabbnak a Szentíráson keresztül Isten igazi megismerését tartották, így lett a Biblia az Isten Igéje szerint megújított gyülekezet és egyház, valamint keresztyén élet iránytűje, zsinórmértéke, szabályozója (sola Scriptura). Vagy a Szentírás tanulóivá leszünk, vagy filozófiák és spekulációk vezetnek félre minket a földi életben önveszejtő tévutakra, az örök élet tekintetében pedig a kárhozatra. A Szentíráson keresztül Jézus Krisztus megismerése mellett a református szó az egyház megújulásának a szükségességét is jelöli (ecclesia semper reformari debet). Az Antikrisztus akkor és most is azt akarja, hogy fenntartsa az egyház látszatát anélkül, hogy az egyház azzá lenne, amivé Ura rendelte. A Lélek nélküli egyház lehet kulturális tényező, szociológiai képlet, múzeum, a világörökség része, de nem a világ Megváltójának áldott eszköze! Az Isten Igéje által és szerint megújult egyház viszont nem ebből él, hanem "egyedül abból, hogy naponta megújul Ura által, aki elhívja, hordozza, vigasztalja és uralkodik benne".

REFORMÁCIÓT, NEM REFORMOKAT!
Ezért tehát az egyház, a gyülekezet, és sok feneketlen mélységben hányódó életünk is igazi reformációra, nem reformokra szorul. Ez pedig nem emberi elhatározás eredménye, hanem Isten csodálatos teremtő beavatkozása, miként az újjászületés, a megigazítás és a megszentelődés életfolyamata. Jézus Krisztus egyházának megújulása, illetve reformációja Isten ajándéka Igéje és Szentlelke által, amikor és ahogyan Ő akarja. Az egyház deformációja viszont az önmagától elvakult, gőgös emberi szellem lelketlenségének keserű és szomorú gyümölcse, amit sokszor tervszerűen készít elő és hajt végre a világ fejedelme! Ezért az egyház reformációja első renden az imádság tárgya, s csak ennyiben "emberi mű". Az Isten Igéje által és aszerint reformált egyház és gyülekezet a Szentlélek hívását elfogadó közösség, amely léte lényegének érzi a missziót. További jellemvonása, hogy a szolgálatok sokféle módon vannak benne jelen, hiszen a gyülekezet "királyi, papi, prófétai, tanítói nép", az adományok és adottságok sokfélesége szerint. Ezeket fel lehet fedeznünk önmagunkban és egymásban, és támogatnunk kell kibontakozásukat.

MEGTÉRÉS - ELŐRE!
Múlt év nyarán a svájci Bernben a református teológus, G. W. Locher nagy visszhangot keltő előadást tartott "Református ez is, református az is!" címmel. Ebben rámutatott arra, hogy sokféle árnyalattal lehetünk reformátusok. Nincs kizárólagos, egyedül üdvözítő formája a református hitnek és életnek. De van egyetlen és egyedüli Üdvözítőnk, az Úr Jézus Krisztus! Ezért arra bíztat, hogy Krisztushoz történt megtérésünknek tudatosítsuk a mozgásirányát: megtérés - előre! Krisztus ugyanis nem csak bennünk, hanem előttünk is van, hiszen Ő az Eljövendő, a mindig közeledő Úr. Ebben az értelemben mondhatjuk: az egyház igazi reformációja mindig előttünk van! A reformáció nem csak a múlté, nem csak belső esemény a mindenkori jelenben, hanem Krisztusban, a Lélek által a jövőben minket, egyházunkat, világunkat, gyülekezetünket, népünket hívó isteni esély, életünknek halálunkig tartó nagy lehetősége. De indulunk-e, megyünk-e már most a Krisztusban elkészített jövendő felé, a jövőt Krisztusban nekünk kínáló, felülről való reformáció felé (sola gratia)? Lesz-e a múlt, a reformáció a jövő kapujává, ígéretévé, lehetőségévé? Mert lehet! A magyar szófordulat itt is igaz: "Nincs más hátra, mint előre!" Előre, a Lélek által Krisztushoz, Krisztusig - Bibliával a kézben, hittel a szívben (sola fide)! Vagy ahogyan 1532-ben a berni református zsinaton jövőbemutató telitalálatossággal fogalmazták: "Nincs mit tovább beszélni ezekről a dolgokról. Ahol Krisztus keresztje a szívig ér, ott azonnal helyre kerülnek a dolgok". Ott végbemegy, szó szerint történik a reformáció, ami keresztyén létünk gyönyörű esélyeként mindig előttünk (is) van!